61 Los enamoramientos Quotes & Sayings with Wallpapers & Posters - Quotes.Pub

Here you will find all the famous Los enamoramientos quotes. There are more than 61 quotes in our Los enamoramientos quotes collection. We have collected all of them and made stunning Los enamoramientos wallpapers & posters out of those quotes. You can use this wallpapers & posters on mobile, desktop, print and frame them or share them on the various social media platforms. You can download the quotes images in various different sizes for free. In the below list you can find quotes by some of the famous authors like Javier Marías

A világ olyannyira az élőké, és valójában oly kevéssé a holtaké, hogy az élők – miután ők maradnak a földön, sőt egyre többen lesznek – hajlamosak úgy vélni, hogy a szeretett lények halála olyasmi, ami inkább velük történik, mint halottakkal, noha ez utóbbiak szenvedték el a halál valóságát. A halottnak búcsúznia kell, szinte mindig akarata ellenére; ő tűnik el hirtelen, amikor éppen jönnie kellene […], ő kénytelen feladni a tudásvágyát meg a kíváncsiságát, neki kell befejezetlenül hagynia a munkáit és kimondatlanul a szavait, noha úgy gondolta, lesz még rá ideje, s ő nem képes már sehol megjelenni; ha író, ő az, aki már nem fejezhette be a könyvét; ha művész, a filmjét, a képét vagy a zeneművét; vagy aki nem olvashatta végig az elsőt, nem nézhette meg a másodikat vagy hallgathatta meg a negyediket, még ha csak a befogadás szintjén is. Elég egy pillantást vetnünk az eltűnt szobájára, hogy rádöbbenjünk, megszakadt és kiürült az élete; hogy egy perc alatt hasztalanná és értelmetlenné vált; ottmaradt a regény, benne a könyvjelzővel, ami már sosem kerül előbbre; de ottmaradtak a gyógyszerek is, amelyek minden egyéb közül a leginkább feleslegessé váltak, s amiket hamarosan ki kell majd dobni; vagy a speciális párna meg a matrac, melyeken sosem nyugszik már a fej és a test; a pohár víz, amelyből egyetlen kortyot sem iszik többé; a tiltott cigaretta, amelyekből már csak három szál maradt, és a doboz bonbon, melyet neki vettek, és amelyet senki nem akar majd elfogyasztani, hiszen az olyan volna, mint valami rablás vagy szentségtörés; a szemüveg, ami senki másnak nem lesz jó, meg a szekrényben várakozó holmik, amik napokig vagy évekig sorakoznak még ott, hacsak valaki fel nem vértezi a lelkét, és erőt nem merít, hogy kipakolja őket; a növények, amiket az eltűnt személy odaadóan gondozott és öntözött – többé már talán senki nem akar majd foglalkozni velük –; az éjszakai krém, melynek a tégelyében még ott láthatók a finom ujjnyomok; a teleszkópot azonban biztos szívesen megörökölné és elvinné valaki, amellyel a távoli tornyon fészkelő gólyákat figyelte, s ki tudja, ezután mire használják majd; az ablak, amelyen kinézett, ha nem ment be dolgozni, s ami így „figyelő”, vagy úgymond látvány nélkül maradt; a naptár, melybe feljegyezte a találkozóit meg a tennivalóit, és ami egyetlen lapnyi beírással sem lesz már gazdagabb, az utolsó nap rubrikájából pedig hiányzik a végső bejegyzés, melynek értelme: „Mára befejeztem.
Mindenki tudja, hogy nélküle is minden folytatódik, hogy semmi sem áll meg, csak mert ő eltűnik. De az „azután” őt már nem érinti. Az a lényeg, hogy az ember élete megáll, következésképp minden megáll a számára, s a világ olyan marad, amilyen abban a pillanatban volt, amikor annak véget ért, aki véget ért, még ha valójában nem is marad úgy azután. De ez a „valójában” már nem számít. Ez az egyetlen olyan pillanat, amikor már nincs jövő, amikor a jelen öröknek és megmásíthatatlannak tűnik fel előttünk, mert már nem vehetünk részt semmilyen történésben vagy változásban. Vannak olyan írók, akik megpróbálták előbbre hozni a könyvük kiadását, hogy az édesapjuk nyomtatott formában lássa, és azzal a gondolattal búcsúzzék, hogy a fia beteljesítette a hivatását, még ha később egyetlen sort sem vetett többé papírra. Számos olyan elkeseredett próbálkozás van, hogy pillanatnyilag összebékítenek két embert és elhitetik a haldoklóval, hogy minden rendben van és a helyére került; ugyan mit számít, hogy az ellenségek már két nappal a haláleset után újra kígyót-békát szórnak egymás fejére – csak az számít, ami a halált megelőzően igaznak tűnt. Vannak, akik megbocsátást színlelnek egy halott előtt, hogy békében vagy nyugalomban távozzék, és nem számít, hogy ugyanaz az ember a belső ítélőszéke előtt másnap már a pokolba kívánja azt, akinek megbocsátott. Vannak, akik a feleségük vagy a férjük halálos ágya mellett úgy hazudnak, mint a vízfolyás, és meggyőzik, hogy sosem voltak hűtlenek hozzá, hogy állhatatosan és zökkenőmentesen szerették; egy hónapon belül pedig már vígan élnek veterán szeretőjük oldalán. Az egyetlen igaz, sőt meghatározó dolog az, amit a haldokló közvetlenül a távozása előtt hisz vagy lát, mert számára nincs tovább.
Ha valami csapás éri az embert, a dologhoz hozzá tartozik, hogy a szenvedésünk sokkal tovább tart, mint azok türelme, akik hajlandóak meghallgatni minket és mellettünk maradni; az önzetlen alárendeltség sosem tartós, ha a monotonitás szele egyszer meglegyinti. S így a szomorú lény előbb vagy utóbb magára marad, noha még nem ért véget a fájdalma; nem beszélhet többé arról, amiben még mindig létezik; ez a búskomor világ mások számára ijesztővé és fojtogatóvá válik. Észre kell venni, hogy minden szerencsétlenségnek van egy „társadalmi szavatossága”; hogy senki nem rendezkedhet be más fájdalmának a szemléletére, s hogy ez az „előadás” csak rövid ideig tart, addig, amíg némi együttérzést válthat még ki a közönségből, ugyanakkor némi fölényt és fontosságtudatot sugall nekik: az érzést, hogy hasznosak, nélkülözhetetlenek és életmentők. Miután azonban rájönnek, hogy semmi sem változik, és az érintett személy nem lép se előre, se hátra, úgy érzik, feleslegessé váltak és lefokozták őket, szinte megsértődnek, és eltávolodnak tőle: „Talán nem vagyok elég jó neki? Miért nem mászik ki a gödörből, ha egyszer ott állok mellette? Miért ragaszkodik a fájdalmához, amikor annyi idő eltelt már, és én folyamatosan szórakoztatom és vigasztalom? Ha nem képes helyrerázni magát, hát süppedjen bele a mocsárba, és vesszen el.” S ilyenkor az összeomlott személy így is tesz: visszavonul, eltűnik és elrejtőzik.